Önkénteskedem Blog

Görbe Farm

2018. május 15. 23:21 - Mokrativ

A kezdeti lelkesedés kicsit lendületét vesztette, amikor időpontok egyeztetésére került szó, akadozgatnak a visszajelzések, de nem panaszkodom, mert mind emellett sikerült haladni is. A vízkeresztségen a Görbe Farmon fogok átesni, tapasztalt önkéntes fogadók, a Facebookon angolul is posztolnak, sok külföldi is járt már náluk, szóval alig várom, hogy találkozhassak velük.

gorbefarm_1.jpg

 

Egyelőre annyi kölcsönös puhatolózás történt, hogy ha bírom, lesz disznóvágás is. Miattam ne kelljen elhalasztani, gondoltam, illetve érdekel is az állat szakszerű feldolgozása így szívesen részt veszek benne, ahogy tudok.

A fenti sorokat olvasva, gondolom senkinek sincs kétsége afelöl, hogy életemben pontosan 0 disznóvágáson estem túl, szóval tapasztalat lesz a javából. Ma már a városi életforma, s a nagyipari állattartás kontrasztjában könnyű hirtelen érzelmektől és indulatoktól vezérelve gyilkolást, s kegyetlenséget kiáltani... de ezeket a malacokat látva, szerintem nagyszerű életük van, s szeretettel, gondoskodással hálálják meg még az állat életében, azt amit halálával nyújt gazdáinak. 

 

Szólj hozzá!

Önkéntes Lennék

2018. május 13. 23:59 - Mokrativ

Már hónapok óta nézem az ingatlan hirdetéseket vidéken, a youtube videókat az állattartásról, növénytermesztésről, öntözőrendszerekről, na meg a cuki kecskékről és tyúkokról. A szívem szerint már vennék egy pár kecskét és boldogan nevelném őket, amíg meg nem halnánk. Az agyam meg közben dobja a kritikus hibaüzeneteket, hogy mindez szép és jó, de miből, mennyiért, s leginkább tényleg HOGYAN legyen ez az egész több, mint egy őrült nő kecskesimogatója, aki 8 nap után éhen döglik, vagy megeszik a kecskék.

A válasz végül egy nem várt helyről jött: Back to the Land with Kate Humble, ami amolyan angol reality doku, vidéken újrakezdő és vállalkozó emberekről. A spanyol viaszt a legritkább esetben kell feltalálni, csaptam a homlokomra! Biztos Magyarországon is vannak olyanok, akik megpróbálták, vidéken újrakezdeni, saját gazdasággal, manufaktúrával, sőt Facebook csoportjuk is van! Így ma este feladtam a következő hirdetést:

Önkéntes lennék !

Sziasztok, szeretnék 2x 2-3 nap erejéig Május vége - Június közepe között besegíteni egy-egy farmnak/gazdaságnak/családi manufaktúrának.
Akikkel szívesen dolgoznék együtt: állattartók, akik nagyvárosi életüket adták fel, vagy szüleik családi gazdaságát reformálták, olyan zöldség-gyümölcs termesztők, akik esetleg közösségi értékesítésben is működnek, vagy törekszenek rá, esetleg valamilyen nem szokványos megoldással dolgoznak.
Nekem fontos lenne, hogy erről szívesen beszéljen, s normális határokon belül videót és készíthessek, vlogolás céljából, ami később felkerülne youtube-ra és ide (egyébként amatőr vagyok).
A segítségem leginkább lelkes lenne, mint szakszerű, szállásra számítok, az étkezésem költségeit téríteném, az ország bármely részére szívesen utazom újfent önerőből, csak a legközelebbi busz/vasút állomásról/ra lenne szükségem fuvarra 
Magamról: 32 éves, budapesti, sokat dolgozom külföldön (ezért is van ennyire limitálva most az időintervallumom), sokat évődöm, hogy otthon, vidéken kéne újrakezdenem, ha elértem az itteni céljaimat, de hát a nagyvárosi túlélésre vagyok beállítva, s szeretnék másoktól tanulni, kipróbálni magamat, tapasztalatot szerezni, illetve ezt másoknak is bemutatni, abszolút jószándéktól vezérelve. Ideális esetben úgy tervezném, hogy egy-egy család/vállalkozás/manufaktúra életét nyomon követném 1-2 éven keresztül epizód szerűen, amikor Magyarországon tartózkodom.

Akinek tetszik a projekt kérem dobjon meg egy PM-mel, amint tudok válaszolok!

Az elején csak a like-okat és a megosztásokat kaptam, majd hirtelen jöttek az ajánlatok, 2 farm és egy kis családi kezdeményezés. A háttérben már elindult az egyeztetés, nagyon megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy az egyik farm már egészen rutinos és nemzetközi szinten fogad önkénteseket. Valószínűleg náluk fogok kezdeni, de ez még egy kicsit messzebb van.
A lényeg, hogy elindultam egy új és izgalmas irányba.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása